2013. október 26., szombat

A Szívmadár című könyv bemutatója

Legnagyobb boldogságomra megjelent a Szívmadár című könyv Rofusz Kinga csodálatos képeivel a Vivandra Kiadó gondozásában.
Íme néhány kép a könyvbemutatóról, mely ugyanolyan meghitt és családias volt, mint a könyv születési körülményei.


Először Richly Zsolt kedves szavait hallgattuk meg a könyv illusztrációiról.
Nagyon megtisztelő volt számomra, hogy a szakma egyik legelismertebb képviselője beszélt a képekről hihetetlen kedvességgel, érzékenységgel.






Zsolt szavai után egy kis zenét hallgattunk.


Ágoston Alexandra, a Vivandra Kiadó vezetője, Rofusz Kinga és gyermekei mögött látható két eredeti festmény a könyvből. A Mesemúzeumban ugyanis lehetőség volt egy hangulatos kiállítás megrendezésére  a képekből.


Marék Veronikával Richly Zsolt szavait hallgatjuk.


A Felhőbálna című mesét kezdem el mondani nagy lelkesedéssel, mert szenvedélyesen szeretem a tenger alatti világot különleges teremtényeivel. Ez a történet készült el legelőször a kötetből.


Lovass Dóra barátnőm, aki később A koboldfa című mese felolvasásakor olyan kedvesen kisegített.


Kisebbik lányom, Léna, aki éppen mindent elkövet, hogy igazán huncutnak tűnjön.


Léna leellenőrzi, hogy biztosan az a mese jön-e, aminek jönnie kell.


A felhőbálnás mesét olvasom fel. Annyira azért nem komolyan, mint ahogyan az arckifejezésemből gondolhatnátok.


És az említett helyzet, amiből Dóra kimentett, azzal hogy folytatta a mese olvasását. A koboldfa című mese két szerelmes koboldról szól, akiket elszakít egymástól a Viharkirály, de döbbenetes erejű, idős korukig kitartó hűségüket látva újra összehozza őket. Hát ezt a mesét én bizony nem tudtam végigolvasni. Talán mert mélyen vágyom rá, hogy a férjemmel együtt öregedjünk meg, de azt is tudom, milyen ritka kincs, ha egy pár ilyen szép kort ér meg. Ezért a történet felénél megállíthatatlanul zokogni kezdtem (igen, írónéni  a képen éppen a könnyeit törölgeti).  De szerencsére Both Gabi kisegített egy zsebkendővel, a barátnőm pedig befejezte a történetet, amíg én jól kiszipogtam magam. Emma lányom figyeli a felolvasást.


Rofusz Kinga, a könyv csodaillusztrátora, egy ilyen csodafával készült. A gyerekek az általuk rajzolt koboldokat beköltöztethették a fa ágaira.


A padlóműhely alkotói.



Marék Veronika derűje mindenkire átragad, mellette csak mosolyogni lehet. Jobbra Emma lányom vigyorog.


Marék Veronika mindig olyan bölcsen mesél, hogy csak rajongva lehet hallgatni őt.


Amíg mi beszélgetünk, addig a  háttérben Dóra barátnőm férje, Bosznai Tibor vidám árnyjátékot rittyent Léna lányom legnagyobb örömére.


Dedikállok.:)



Rofusz Kinga inkább dedikül.:)


És a vigyortrió: Ágoston Alexandra, a Vivandra Kiadó vezetője, aki úgy szeretgette ezt a könyvet az előkészületektől kezdve, mintha a saját gyermeke volna, Lovass Dóra barátnőm, aki mellett sosem érzem magam túl magasnak, és én. Jó volt így együtt, és jó volt mindenkivel, aki eljött, köszönöm a sok szeretetet, amivel elhalmoztatok a könyv megjelenése kapcsán.